Aznap Fickó a sokadik páciensem volt. Öregecskén, megtörten sántikált be a rendelőbe. Igen, sántított, és mikor megállt, a bal első lábát le sem tette, fájdalmasan húzta a mellkasához. Mégsem ez volt a fő panasz, amivel behozták. „Nagyon felizgatja magát, állandóan liheg, és csak úgy ver a szíve!” – magyarázta a gazdája. Aztán elmondta, hogy milyen és mennyi szívgyógyszerrel próbálta öntevékenyen orvosolni a dolgot, mert nem volt pénzük arra, hogy állatorvoshoz forduljanak. Azonban Fickó nem lett jobban. „Tudja doktornő, sok kutyánk van otthon, nagyon szeretjük az állatokat. Ebből három szuka, ezek épp most tüzelnek, és megőrjítik a kanokat. Ezért ilyen izgatott szegény Fickó.”

„Nagyon szeretjük az állatokat” csengett a fülemben, és ahogy végignéztem szegény viharvert kutyán, és elképzeltem, amint a gazdik a kis lakásban összezsúfolva próbálnak úrrá lenni a természet adta ősi kutya-ösztönökön, akarva-akaratlan felvetődött bennem: vajon mit is jelent az, hogy ’szeretem az állatomat’?

Állatorvosként és magánemberként a szeretet számos megnyilvánulási formájával találkoztam. Van, aki hónapról hónapra kutyakozmetikába viszi kis kedvencét, van, aki saját maga rendszeresen ápolja, fürdeti. Van, aki kényelmes kutyaólat készít neki, van, aki az ágyába is beengedi. Van, aki mindenhová magával viszi, van, aki külön szobát tart fenn a számára. Van, aki a legfinomabb étkeket készíti neki, van, aki az utolsó fillérjéből is neki vesz vacsorát. Van, aki kirándul vele, vagy naponta több órát botokat dobál neki, és van, aki drága kutyajátékokkal halmozza el. Van, aki beszél hozzá, és van, aki megesküszik, hogy az állat mesél neki. Van, aki őt szereti a világon a legjobban, és van, aki azt mondja, tőle kapja a legtöbb szeretetet a világon. Van, aki nagy összegeket ad ki azért, hogy a legjobbhoz jusson, van, aki a legrászorultabbakat fogadja örökbe. 

Fickó gazdái alapvetően telve voltak jó szándékkal. Jóindulatból fogadtak be újabb és újabb állatot a hajlékukba, hogy legyen, aki gondoskodik róluk. Odaadásban nem is volt hiány. De a szeretet és a törődés nem csak érzelmi kérdés. Sajnos legtöbbször épp az állatorvosi kontroll szorul háttérbe, így lehet elbolhásodott, régóta fennálló kötőhártya- vagy fülgyulladással bajlódó, súlyosan fogköves és elkoptatott ízületű állatkákkal találkozni. Kérdés, hogy meddig bírja a gazdi elnézni ezeket az apró kis szenvedéseket? Mi alapján súlyozza őket? Tudom, én az ő szempontjukból, ha úgy tetszik „pénznyelő tevékenységet folytató személy” vagyok, hiszen az oltások, orvosságok bizony, pénzbe kerülnek. De hát a kutyaélet nem csak evésből, játékból és simogatásból áll, éppúgy, mint nekünk, nekik is joguk van az egészséges élethez, megbetegedésükkor pedig a megfelelő orvosi ellátáshoz. Amikor befogadjuk őket, a sorsukért is felelősséget vállalunk. 

Tudom, nincs jogom különbséget tenni a szeretetféleségek között. Nem is teszem, hiszen egész biztosan igazságtalan lennék. De azért jó lenne, ha megtanulnánk helyesen szeretni. Fickó gazdái jó emberek voltak, mindezt megértették, és a segítő szándékot is jó irányba terelték. A kutyus azóta jól van.

Ha pedig kis eszmefuttatásom mégis bírálatnak tűnne, kérem az olvasót, nézze el nekem.

Én a négylábúakkal vagyok.

Dr. Halmay Dóra, Dr. Hegedüs László